csoóri - Ördögszekér Táncegyesület
17930
page-template-default,page,page-id-17930,bridge-core-1.0.5,ajax_updown,page_not_loaded,,vertical_menu_enabled,qode-theme-ver-18.1,qode-theme-bridge - downloaded from themelock.com,disabled_footer_bottom,qode_header_in_grid,wpb-js-composer js-comp-ver-6.0.2,vc_responsive
 

A város kulturális nyitottságának mélyítése

CSSP-TANCHAZ-2018-0601

Nagy örömünkre, Egyesületünknek az elmúlt évben vállalt programjait a pályázat által biztosított anyagi segítséggel szinte 100%-ban sikerült megvalósítania. Újból lehetőség nyílott arra, hogy az együttes táncosai tánctáborban vehessenek részt Erdélyben. Közel ötven fővel Gyimesközéplokon – André Csaba által kiépített kiváló táborozó helyen – a Gyimesi táncokat eredeti környezetben, a tájjal, az adatközlőkkel, a helyi szokásokkal, helyi ételekkel megismerkedve sajátíthattuk el. A próbákon kívül a tábor programját színesítettük kirándulással, sport programokkal, esténként táncházzal, ahol helyi fiatal zenészek húzták a talpalávalót. Egyesületünk mindhárom korosztálya maradandó élményekkel és tánctudással tért haza az egy hetes táborból. Fiataljainknak hatalmas élmény és tapasztalat volt, hogy látták a velük azonos korú társaik milyen aktívan élik és őrzik saját hagyományaikat. Valószínűleg ez is közrejátszik abban a folyamatban, hogy lassan mindenki ráébred, hogy a Dunaföldvári és környékbeli kultúrális értékeinket, hagyományainkat nekünk magunknak kell megtartani és továbbvinni.
A megkezdett “Fúvom az énekem” nótaesteket tovább folytattuk ugyanebben a szellemben mindhárom korcsoportú táncosaink és a kívülálló érdeklődők részére. Újabb tájegységek nótáival, zenei hagyományaival ismerkedhettünk kiváló előadók és zenészek segítségével. Igyekeztünk mindegyik estre olyan muzsikust hívni, aki az adott tájegység legmélyebb ismerője. Amellett, hogy így első kézből kaptuk a tudást, táncosaink nagyon sok zenésszel kötöttek személyes barátságot, melyek bizony egy-egy fellépésünk alkalmával is nagy hasznára van a közös munkáknak. Egyik alkalommal a Dunaföldvári, tágabban a Mezőföldi zenei szokások kerültek terítékre. A környékünkön főleg cigány bandák működtek, ezért mi is cigány muzsikusokat hívtunk az estére. A nóták szövegeiben és dallamaiban segítségünkre volt egy helyi “nótafa”, Fekete Mihályné Czompó Maris néni, aki rengeteg történetet is elmesélt és remek hangulatot varázsolt az est folyamán. Így ez a programunk már több mint tíz alkalommal megvalósult, és lehetőségünkhöz mérten mindenképpen tovább folytatjuk.
Két táncosunk az Ő általuk felgyűjtött helyi zenészektől rengeteg dallamot és ismertebb szövegek helyi változatát tudták rögzíteni. Ezeket természetesen kiegészítették az Akadémia által közreadott anyagokkal, melyeket Egyesületünk támogatásával egy nagy értékű zenei CD formájában sikerült összegezni. Az elkészült CD lemezbemutatója a már évek óta népszerű Dunaföldvári Nyári Esték színházi sorozat harmadik estéjén valósult meg. Ez nem egy hagyományos koncert volt, igyekeztünk olyan estét varázsolni, ahol színházi elemek segítségével egy komplett előadás került a nézők elé. Az est folyamán a zenék mellett, illetve azt kiegészítve több jelenetben táncoltak az Ördögszekeresek, elhangzottak régi Földvári zenészekről csodálatos anekdoták, illetve rengeteg régi fotó egészítette ki a koncertet.
Igyekeztünk több ízben is a város kultúrális életében jelen lenni. Az idei évben második alkalommal szerveztünk a Költészet Napja alkalmából gálaestet. Természetesen erre az estére is táncos programokat keresünk, melyek szervesen kapcsolódnak a költészethez. Idén a “Gondolatok Táncban és Versben” című előadás került a Művelődési Ház színpadára. Az est folyamán nem hagyományos tánc előadást láthattak a nézők. Mind mozgásban, mind zenében elvontabb történetek kerültek színre, mellyel feltett szándékunk volt, hogy táncosaink, tágabban a Dunaföldváriak egy nyitottabb, kortársabb gondolkodáshoz közelebb kerülhessenek. Nagy magyar költőink, úgy mint pl.: Kosztolányi Dezső és Ady Endre gyönyörű versei hangzottak el, melyeket sajnos ritkán olvasnak, de így talán egy kicsit közelebb hozhattuk nézőinkhez.
Sokadik alkalommal rendeztük meg Tánc Világnapi rendezvényünket. Itt most hagyományosnak mondható néptánc előadást láthatott a nagyérdemű. A “Fordulj Kispej Lovam” táncegyüttes örömmel fogadta meghívásunkat és különleges élményt nyújtottak a nézőknek. Sokan kétkedve fogadták az előadást, melyben az egész este alatt csak férfiak szerepelnek, de a műsor láttán mindenki kételye elszállt és nagy sikert aratott az együttes.
Idén először kapcsolódott bele egyesületünk a Dunaföldvári Családi Nap szervezésébe. A helyi egyesületek mellett az Ördögszekér vállalta a szakmai program megszervezését és lebonyolítását. Akkora összefogás jött létre, hogy sikerült egy hivatásos táncegyüttest megszólítanunk és így került a Várudvar színpadára a Nagyváradi Szigligeti Színház tánctagozatának a Vanmese című előadása. Nagyon szép napot töltöttek el a Dunaföldvári családok, ahol az előadás folyamán a műfaji sokszínűség jegyében megismerkedhettek, mai kortárs költők gyerekverseivel, kiváló zeneszerzők, úgy mint pl.: Kiss Ferenc, Lázár Zsigmond fantasztikus zenei feldolgozásaival, és természetesen a néptánc olyan formáival, melyek a gyerekeket is rabul ejtették.
Nagyon nagy segítség volt az Együttes számára, hogy az idei évben is bővíteni tudtuk technikai felszereléseinket. A hangfalaink megvételével lehetőségünk nyílt olyan eseményen is hangosítást produkálni, ahol erre eddig nem volt lehetőség és nem állt rendelkezésünkre zenekar. Talán a legfontosabb technikai beruházásunk a mikroportok megvétele volt. Minden előadáson, ahol kihangosított CD vagy zenekar kísérte az együttest, az énekek nem tudtak érvényesülni és a nézők semmit nem értettek az elhangzott dalokból. Így már egyenértékűvé válhatott a zene, a tánc és az ének.
Jelmeztárunkat is jelentősen bővíthettük. Minden év negyedik adventi vasárnapján együttesünk fellép a város főterén. Az idei előadásra elértük, hogy a táncosok téli viselet darabokban tudjanak fellépni (csizmák, berliner kendők, vállkendők, téli kabátok, kucsmák).
Célunk volt a város kultúrális életébe mélyebben és egész évben bekapcsolódni. Azt gondoljuk, hogy különleges és értékes programokat sikerült mind a táncosainknak, mind a városiaknak prezentálni. A visszajelzések is azt mutatják, hogy az Ördögszekér szervezésében olyan események valósulnak meg, melyek sokáig foglalkoztatják az embereket, folyamatos beszédtémául szolgálnak és kiemelt programjai a város és a környék kultúrális életének.
Táncházaink, nótaestéink, táboraink mind-mind nagy közösség formáló erejűek. Mindegyik alkalom nagy létszámmal látogatott, fontos a táncosoknak, hogy ott legyenek.